Bemutatkozás


Üdvözöllek az oldalamon!

Szeretnék először leírni egy kis ufó történelmet, majd pedig azt, hogy miről is lesz szó ezen a honlapon.


U.F.O. - azaz Unidentified Flying Object, magyarul Azonosítatlan Repülő Tárgy. Régóta észlelnek már efféle tüneményeket az égbolton. Egészen az ókortól kezdődően jegyezték fel őket, ám rendszerezésük és kutatásuk csak az 1940-es években indult el.
Számtalan találgatás és magyarázat látott napvilágot, hogy választ találjanak arra, mik is repkednek fölöttünk az égbolton. Az U.F.O. észlelések nagy része megmagyarázható hétköznapi jelenségekkel, de egy kisebb részük (5-10%) semmilyen körülmények között sem azonosítható be semmivel. A megmagyarázhatatlan észlelések olyan leírásokat is tartalmaznak, amik arra engednek következtetni, hogy ezek a repülő szerkezetek talán földönkívüli eredetűek lehetnek. Végül ez a hipotézis terjedt el a legjobban a világon az emberek és a jelenség kutatói között. Nemcsak laikusok, hanem tudósok, űrhajósok, kormányzati emberek és szakértők is kiálltak eme állítás mellett, így ezen téma körül voltak a leghevesebb viták tudományos körökben. Természetesen ennek a hipotézisnek voltak és vannak ellenzőik is, akik szkeptikusak a tárgykörben. Ez az oldal nem nekik készült, hanem azoknak, akik úgy gondolják, hogy nem emberi, hanem földönkívüli intelligencia felelős bizonyos észlelésekért.

Az 1950-es években olyan emberek léptek elő a nyilvánosságra, akik azt állították, hogy az U.F.O.-k egy része valóban földönkívüli, sőt, az utasaikkal is sikerült kapcsolatba lépniük ilyen-olyan módon. Ezeket az embereket angolul "contactees"-nek, azaz magyarul kontaktáknak, kapcsolattartóknak nevezték el. Óriási népszerűségre tettek szert, számtalan előadást tartottak tapasztalataikról és írásaikat is publikálták. Kijelentéseik arról szóltak, hogy a földönkívüliek különböző pozitív csoportjai aggódnak az emberiség sorsáért és segíteni, tanulmányozni vannak itt. Olykor tanításokat és információkat is adtak át az embereknek. Voltak akik állításaikat fényképekkel, videó felvételekkel, technológiai leírásokkal vagy pedig jóslatokkal próbálták bizonyítani. Természetesen - mint mindenhol - megjelentek a csalók is, akik pusztán hírnévre és pénzre vágytak és egyre hihetetlenebb, hiteltelenebb történetek láttak napvilágot.

A kapcsolattartók típusai:
- fizikai találkozás Naprendszerbeli  földönkívüliekkel
- fizikai találkozás Naprendszeren kívüli földönkívüliekkel
- channeling, azaz telepatikus üzenetek földönkívüliektől változatos helyekről
- asztrális utazás és kommunikáció idegen lényekkel
- fizikai találkozás párhuzamos világokból jövő lényekkel


Amikor a "modern" űrkutatások megkezdődtek az ötvenes évek végén a kontaktok népszerűsége óriásit csökkent, mert az elért tudományos eredmények nem egyeztek meg a kapcsolattartók néhány állításával, például, hogy a Naprendszer bolygóin is van élet. Ezek után pedig egyes jóslatok is sorra befuccsoltak. Ekkor az ufókutatók egy része elpártolt a kontaktoktól és egyáltalán nem foglalkoztak velük a továbbiakban. Paradox módon az ufókutatók "köztudatában" mégis megmaradt az az elképzelés, hogy a kormányzati szervezetek - amik egyébként a NASA (Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) fölött állnak - nem mindig mondanak igazat és visszatartják az információkat a Naprendszer bolygóival kapcsolatban is. A legtöbb vita a Holdunkról alakult ki, de szóba jött a Mars is, ahol korábban hevesen tagadták a víz létezését, mígnem a legújabb információk szerint mégiscsak megtalálható rajta, de mindezt már a hetvenes években tudták. Újabban már az élet létezését sem feltétlenül tagadják rajta...

Természetesen a későbbi évtizedekben is jelentek meg kapcsolattartók, de már közel sem volt akkora "kultuszuk", mint elődeiknek. Voltak, akik komplett vallást alapítottak maguk köré, amitől viszont az ufókutatók nagyon vonakodnak, mert tudományosan próbálják megmagyarázni az észleléseket, nem pedig vallásosan; hogy egyszer majd valamikor a tudományos közösség is elfogadja a jelenség valódiságát. Tudunk viszont olyanokról is, akik megmaradtak szerénynek, egyszerű hétköznapi embereknek és elhatárolódtak személyes kultuszok alapításától. A vita továbbra is folytatódott róluk, hogy melyikük hiteles és melyikük nem. Mindeközben megjelentek a "negatív" földönkívüliek, az eltérítések beszámolói is. Voltak már jelentések ez ügyben az ötvenes években is, de közel sem kaptak akkora figyelmet és sokkal kevesebbről észlelésről tudtunk.

Sajnos ahogy haladunk a jelen felé, annál inkább átláthatatlanabb lett az ufó téma. Egyre több (dez)információ, egyre több (egymásnak ellentmondó) állítás, egyre több csaló látott napvilágot, hogy a jelenség által jussanak pénzhez vagy népszerűséghez. Nem zárható ki a szándékos dezinformálás a kormányzatok részéről sem. A mai modern kapcsolattartók már a vicc kategóriát ütik meg, és meg sem közelítik elődeiket. A személyes találkozások annyira megritkultak, hogy elterjedtek a médiumok közlései és csak telepatikusan kapnak üzenetet - legalábbis az állításuk szerint. Szinte napról napra semmitmondó információkat, "csatornázásokat" (angolul channeling) közölnek, amik sorra befuccsolnak (nyilvános leszállás, óriási változás időpontokhoz kötve) és folyamatosan hitegetik az erre vevő embereket. Akik tényleg kapcsolatban állnak az idegenekkel vagy kevesebb figyelmet kapnak már, vagy pedig nem is említik senkinek sem széles körben tapasztalataikat, nehogy nevetség tárgyává tegyék őket.

A jelenség ettől függetlenül még létezik. 
Az emberiség már az ókor óta kapcsolatot ápol másvilági lényekkel és úgy gondolta, nincs egyedül a világegyetemben. Hol Isteneknek, hol angyaloknak, hol tündéreknek vagy más entitásnak hívták őket. Bizonyos esetekben olyan párhuzamok és egyezések vonhatóak a lények között, hogy talán ugyanazon csoportról van szó, csak az adott kor embere másként hívta őket és másként értelmezte megjelenésüket. Majd ezekről a korai kontaktokról is szót ejtünk.

Azonban ezen a honlapon főként olyanokról lesz szó, akik az 1950-es és az 1970-es évtized közé esnek. Közöttük vannak olyanok is, akik korábbra teszik az első találkozásukat a földönkívüliekkel, de csak később merték ezt a nagyközönség számára elmondani. Célom több, mint 30 kapcsolattartó megismertetése. Közlöm majd életrajzukat, fényképüket, videóikat, történetüket, könyveiket és levelezéseiket. Egyszóval mindent, ami csak elérhető róluk. Hogy mely történetek fedik a valóságot és melyek nem, ennek eldöntését az Olvasóra bízom. Az Én feladatom csupán ezen történetek ismertetése, ugyanis alig foglalkozik velük magyar honlap vagy a magyar ufókutatók. Egyfajta "adatbázist" szeretnék létrehozni róluk, hogy több ember is megismerkedhessen ezekkel a fantasztikus elbeszélésekkel.
Egy dolog azonban elmondható ezekről a kontaktokról: olyan pozitív üzenetre próbálták felhívni az emberiség figyelmét, ami még napjainkban is érvényes. Azaz, hogy foglalkozzunk többet, jószívűen egymással és ápoljuk planétánkat, az egyetlen Hazát, amit ismerünk.

Kellemes időtöltést és jó olvasgatást!

Üdvözlettel, L.


19 megjegyzés:

  1. Szeretettel üdvözöllek, köszönöm hogy olvashattam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy benéztél! Remélem lesz okod visszatérni.

      Törlés
  2. Remek,örülök, hogy van ez! Bizonyára ismered a spiritufo oldalt, ahol szintén sok lefordított kontakta anyag olvasható. Várom az ujdonságokat itt is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igen, ismerem, a tulaj megengedte hogy átvegyek pár kontakta anyagot, de lesznek saját fordítások és képek is természetesen!

      Törlés
  3. Laci! Kit tudnál ajánlani mai - szerinted hiteles - csatornát?

    VálaszTörlés
  4. Eleve ugye érdekes, hogy ezek a típusú találkozások, az 50-es évektől, kb. a 80-as évekig bezáróan már nincsenek, erről lehet tudni, hogy mi változott? Miért nincsenek ilyenek? Mikor már itt sokan a nagy felfedést várják...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Szerintem nincsenek manapság ismert hiteles kontaktok, vagyis én nem találkoztam még ilyennel!
      Ugye a legtöbben a netet használják ki, hogy népszerűbbek legyenek, de egyik sem hitele számomra, sem Alaje, sem Cobra és a többi netes felhasználó, akik kontaktnak mondják magukat és különböző videókat, hanganyagokat készítenek, hogy nézzék őket - több információ miatt is. Sajnos ugyanez a helyzet a médiában szereplőekkel pl. Stan Romanek, már a wikipédia is sokat mond róla.
      Szerintem akik hitelesek, azok csöndben maradtak, háttérbe húzódtak (van egy-két ilyen ismerősöm), lévén, hogy teljesen más a korszak hozzáállása ehez a témához most, mint a régebbi időkben. Manapság próbálják már csak nevetségessé tenni, annak idején pedig igen sokan komolyan vették.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  5. Köszönjük, hogy készíted az oldalt! Minőségi munka és hiánypótló! High five! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy benéztetek! :) Örülök, hogy tetszik:)

      Törlés
  6. Szeretek tájékozott lenni, tetszik az oldal.

    VálaszTörlés
  7. Végre egy oldal, ahol komolyan a téma legfontosabb részével foglalkoznak... UFO-t látni egy dolog. Az már egy másik szint, amikor valakik kapcsolatba is kerülnek velük.
    Remélem sok hasznos információt tudunk majd megosztani egymással :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy igazán "retró" oldala a jelenségnek, amivel kevesen foglalkoznak a sok kis szürke elrablásos sztorik mellett.... :) Kicsit lassan lesznek frissítések, de remélem tetszeni fog. :)

      Törlés
  8. Én azt szeretném tudni, hogy mi a teljes neve Lacikának? Áldással Borosnyay Gábor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miskolci László vagyok. Bocsánat, most vettem észre a kommentet, épp frissíteni szeretném az oldalt :) Már ez a hivatalos oldalam: www.miskolcilaszlo.hu

      Törlés
    2. Üdvözlöm a Lacikát! Köszönöm és üdvözlőm a nagyszerű gyűjteményt! Nekem is van pár saját tapasztalatom, de ezek rövidek és némileg más jellegűek és hasonlóak is mint például az Orfeo Angeluccié. Ezt olvasom most. Ami viszont teljesen bizonyos, sokkal több is van annál a világon mint amit az öt érzékszervünkkel képesek vagyunk felfogni! /Talán itt a szívcsakrát és a harmadik szemünket kell megemlíteni. Aktíválhatóak a megfelelő "technikákkal"/
      Áldást és békességet, nyitott szívet kívánok!

      Törlés